Ellenvonal

A közbeszólásokról elsősorban érdemes elolvasni Mike Lawrence könyvét. Nem teljesen ugyanazokat az egyezményeket fogjuk játszani, csak a stílus miatt.

Egyes közbeszólás

Erős 5-ös színnel kb. 9 ponttól, bénább 5-össel vagy erős 4-essel indulóerő. Kétséges esetben lehetőleg szólj közbe, ez különösen áll (1m)-1 esetén.

Emelések:

Egyéb licitek:

gémerejű lapokkal:

1N közbeszólás 15-18, ugyanaz a folytatása, mint erős szan indulásra, az eltérés csak annyi, hogy emelésre a kontra takeout, a 2N pedig nem Lebensohl, hanem invit, (mert fogást már ígért a közbeszóló). Állapodjunk meg, hogy a mögötte-ülésből adódó előnyöket az invit elfogadáskor az 1 szanos ne számítsa be (legfeljebb, ha nagyon villás), inkább a válaszoló invitáljon annyival agresszívebben.

Célszerűnek tartom 14-15 ponttal nem passzolni, hanem kitalálni valamit (hogy negyedik helyen ne kelljen túlzásba vinni a partner "védelmét")

Ha a másik ellenfél is licitál:


Kettes közbeszólás

Mindig erős 5+ szín és indulóerő. Kivétel az (1)-2 lehet, amit jelentős zavarkeltő hatása miatt gyengébb lappal is érdemes licitálni, ha jó a szín

A 2 közbeszólásra mondott 2 relay, invit+, elsősorban 4-es majort keres, teljes erőt kell rá licitálni.

3-as magasságú sima új szín licit (elvileg) kényszerít


Ugró közbeszólás :

A gyenge kettes ugró közbeszólásra ugyanaz a folytatás, mintha indulás lett volna (első lépcső: szinglikérdés, stb.)


Újranyitás


Gyenge kettes és magasabb kizárások ellen:

Gyenge kettesre mondott 2N 16-19 (20), erre Stayman és transzferek is. Sor végén 15-18 (19), ugyanaz a folytatás
Transzfer az ellenfél színére pontosan invit 5-ös másik majorral. Pl: (2)-2N-(p)-3: invit.

Ugró Michaels:

Hülye kettes indulásokra (amik egy színt sem ígérnek határozottan):


Kétszínű lapok licitje

Ez azért jó így, mert azonnal megmondja mindkét színt, (nem úgy, mint a Michael's), ugyanakkor szabadon hagyja az ugró hagyja az ugró ugró 3  (vagy 2) licitet.

Ha megkontrázzák a kétszínű közbeszolásunkat (és azonos magasságon tudnánk választani):


Informatív kontra:

Ereje: ha a partner az egyes magasságon tud színt választani, akkor 4-4-4-1 esetén 8+, 4-4 major esetén 10+, ha csak a kettesen (1 vagy természetes 2 indulás), akkor 2-vel több.

Equal level conversion: informatív kontra majd azonos magasságon mondott új szín nem ígér többleterőt, azaz 1M-ra káróval és másik majorral lehet kontrázni (ezek szerint 2 közbeszólás tagadja a 4-es másik majort), és 1-re is lehet kontrázni 5-4 majorral.

Szintén nem ígér óriási erőt informatív kontrát követően KÜZDELEMBEN emelni. pl.: (1)-X-(p)-1-(2)-2 erős lenne, ha nem lett volna 2, de így NEM!

Ha a másik ellenfél is licitál:


Ha mindkét ellenfél licitált:

Az ellenfelek 2 színt licitáltak az 1-es magasságon: (1x)-p-(1y)-?

Az ellenfelek összeemeltek egy majort: (1M)-p-(2M)-?

Ebben a helyzetben viszont a licitáló úgy viselkedik, mintha újranyitó helyzetben lenne: 3-as licitje csak jó szín, nem feltétlenül lap, 2N bármilyen 5-5, kontra pedig egyéb, amivel licitálni akar. A kontrára a másik játékos 3m licitje rendszerint 5-ös szín, 2N-nal pedig 4-4-es találkozást keres. (OBAR BIDS - lásd Larry Cohen: To Bid or Not To Bid könyvét)

(1)-p-(2)-re gyengébb 5-5m-ral 2-et, erősebbel 3-t mondunk, ezért a 2N a minorok közül kér választást.
(1)-p-(2)-re azonban a 2N bármilyen 5-5 lehet.


Erős (és Polish) 1, és erős 2 ellen Sz/A/R:

Reagálás a kétszínű licitekre: minden színlicit passzt vagy igazítást kér, és ez akkor sem változik, ha megkontrázzák a licitet. Rekontra menekülés saját színben, az első nem valódi szín licitjét kéri (így gyorsan kidrül, ha nagy fit van).

Egy szan indulás ellen: Multi-Landy

Ugyanezt (ML) játsszuk 3N ellen, ha az Gambling vagy minor kizárás, és 2N indulás ellen, ha az egyszínű minor.


Lebensohl helyzetek:

Lebensohlt olyan esetekben játszunk a kettes licitekre, amikor még lehet gémerőnk. Példák:

Nincs Lebensohl gyenge kettes újranyitó kontrájára, mert rossz kézbe helyezi a szan felvételt, ha a passzosnál nincs fogás!


Lengyel kontra: (csak a színt licitáló/ígérő játékostól)

Ha felüllicitálnak egy általunk licitált vagy ígért 5+ színt:

a színt ígérő játékos kontrája lebeszél a színben való indulásról (van egy jobb színe, vagy bármi jobb ennél), passza semmi különös (azaz tőle lengyel kontra van)
a másik játékos kontrája figurát ígér a színben (hogy indulhasson kicsivel a partnere), passza általában tagadja ezt.


Splinter kontrája

Ha az induló licitálja a splintert, akkor a természetes indulás az induló fragment színe, a passz tűri ezt, a kontra lebeszél róla.

A válaszoló splinterének kontrája a fennmaradó színek közül az alacsonyabbikban mutat érdekeltséget (javasol indulást).